2.bejegyzés

2.nap

Az ébresztőmet négyszer nyomtam ki,ezért késve keltem fel, és arra kellett ébrednem,hogy Baki anyukája ráfeküdt a dudára, a drága fia meg már bemászott a kerítésen, valamint az ajtót veri. Míg kapkodva elkezdtem öltözni,végiggondoltam hogy a kutya tulajdonképpen miért is van, amikor Bakit minden észrevétel nélkül átengedte a rostán. Lényegtelen.

Tíz perccel később zihálva, izzadtan és smink nélkül rontottam ki az ajtón. Ezek után visszafordultam, mert a táskámat az étkezőasztalon felejtettem. Egyszerűbbnek tűnt nekem is áthajítani a méretes tatyómat a kerítésen, amit Baki akart elkapni. Viszont nem számított arra, hogy az anyósülés nyitott ajtajánál áll, és arra, hogy a táska baromi nehéz, ezért a lendülettől és a súlytól vele együtt fog az ülésre bezuhanni. Miután átlendítettem magam a kerítésen, feltéptem a Volvo ajtaját és bevágódtam középre. Baki lehajtotta a napellenzőt,és a tükörből engem nézett.

-Csini vagy!– gonoszkodott szándékosan,mire legyintve az ülésbe préselődtem, ugyanis a mamája a gázra taposott.

Egyébként az osztályunk annyira klassz közösség,hogy negyed kilencig huszonhét SMS-em jött arról,hogy mégis hol a fenében vagyunk Bakival? Fior négyszer hívott,egyszer fel is vettem, de csak a sikítását hallottam, ami valahogy így hangzott.:”Ábel, ne nyúlj a has..hahahahah”. Ezek után küldtem egy SMS-t az előbb említett osztálytársunknak, hogy akadjon le Fiorról.

Eközben Baki anyukája valami fura nyelven szentségelt, mert mindig megkaptuk a piros lámpát, azalatt az idő alatt meg engem szidott. Bea (Baki anyukája) a Batthyány térnél tudott minket kipaterolni az autóból. Miután Baki is kikecmergett a járdára, legalább egy fél percig megállás nélkül röhögtünk. Baki száguldani kezdett fel a domboldalon, én meg a levegőt kapkodva magyaráztam neki,hogy már nincs miért rohanni, úgyis elkésünk. Megtorpant, aztán pár másodpercig töprengett, és visszafelé kezdett a lejtőn gyalogolni. Ugyanahhoz a bolthoz (hívjuk a nevén:Spar) kajtattunk vissza, ahol Bea kirúgott minket a kocsiból. A boltban ketté váltunk, én a friss péksüteményeket vettem célba, ő meg az igazán tápláló kajákat,aminek minden második összetevője egy E betűvel kezdődő anyag. A pultos néni örömmel vette tudomásul,hogy három kakaós csigával szeretném hizlalni magamat a második tanítási napon. Persze ez nem igaz,hiszen én gondoltam Asai-ra és Fiorra is. Nem úgy,mint Baki, aki két Monster energiaitallal és egy fokhagymás chipsszel állt be mögém a kasszához. Hátra fordultam, és vigyorogva biccentettem neki,mire belebökött a mutatóujjával az oldalamba,mire sikítva felröhögtem.

-Ez nem játszótér, gyerekek!- förmedt ránk a pénztáros bácsi, akinek úgy tűnt,nincs olyan jó kedve,mint nekünk A homlokán lévő ráncokból ítélve, nem csak ma ilyen mogorva. Visszafojtott mosollyal leraktam a csigáimat és a kakaómat (az egyik hűtőpultban ő volt az utolsó,nem hagyhattam ott) a futószalagra.

Miután kiszabadultunk a boltból, várt még ránk a pontosan kiszámolt 123 lépcsőfok. Baki buzgón nekiveselkedett, én meg mögötte vonszoltam magam.

-Még hány lééhpcső?- kérdeztem,pontosabban lihegtem, és boldogan vettem tudomásul,miképp én szenvedek, Baki felbontotta az üdítőjét, és azt kezdte szürcsölgetni. Kösz szépen.

-Nem segítenél?- háborodtam fel a táskámat a földre csapva. Megjegyzés: fhúj, sikerült valami hányásra hasonlító dzsuvába beledobnom.

-Jó,add ide!- egyezett bele, majd visszanyúlt a táskámért, én meg a hátizsákja fogantyújába kapaszkodva hagytam, hogy engem meg a cuccomat is cipeljen.

A következő dilemma az volt, hogy jussunk át a portán. Végül, amolyan „ez az egyetlen lehetőség, induljunk!” vállrándítással lenyomtam az oroszlán alakú kilincset. Baki meggörnyedve kezdett rohanni fel a lépcsőn, én meg utána guggolva. Egyébként nem kellett volna ekkora felhajtást csapnunk,ugyanis a portás aludt, mint a gomba vagy bunda.

-Elegáns késés. – állapítottam meg a néma folyosón sétálva,amin csak a tornacipőnk  csapta zaj hallatszódott. Baki bólintott, aztán odalépett a második emelet 24-es ajtajához és benyitott. Nem azért nem volt szükség a kopogásra, mert udvariatlanok vagyunk,hogy csak úgy kitárjuk az ajtót. Egyedül a mi osztályunkhoz közeledve lehetett hallani lármát a kihalt átjárón. Tudják, Héper Csilla tanárnő nem a fegyelmezésben jeleskedik. Nem véletlenül ő mindenki kedvenc tanára. Oké, nem mindenkié,mert miután a 11/B. megviccelte,( nem, nem volt humoros puki párnát rakni a székére) minden órán művészettörténetből írtak dolgozatokat, sőt témazárókat is. A teremben a következő látvány tárult elénk: Ábel továbbra is a védtelen Fiort nyúzta, Asai japánul próbálta tanítani Letíciát,Roland sárgarépával kínálta meg a tanárnőt, Karina és Eszter képeket készítettek magukról, Joel és Lukrécia a terem végében egymást átkarolva nevetgéltek, Bendi a terem végében lévő Gergőnek ordított,Leó pálcikás jégkrémet eszegetett és a vele szemben ülő Szofinak öltögette a nyelvét ,Szebi meg szimplán bevackolta magát a sarokba, és elaludt.

A tanárnő mosolyogva üdvözölt minket, én meg a táskámat elhajítva siettem a legjobb barátnőm segítségére. Egy „Azonnal ereszd el!” felszólítással ugrottam Ábel lábára.. és egyszerűen beleharaptam. A fájdalomtól eltorzult arccal röhögött fel, és a megharapott pontot kezdte dörzsölni. Nos, ezzel nem tudom, hogy mit akart elérni, de a nyom egyre vörösebb lett. Ellenben, azonnal eleresztette Fiort,aki könnyektől csillogó szemmel állt fel a földről, ahol mindeddig Ábel terrorizálta.

-Hülye, honnan tudjam,hogy nem vagy veszett?- vágott riadt fejet Ábel,én meg elvigyorodtam úgy,hogy minden fogam kilátszódott. Ez, amolyan jelzés volt, hogy fogja be, máskülönben a fogsoromat újra a húsába vájom. Barátságos intésemet végiggondolva, feltartott kezekkel megadta magát.

A következő óránkat Thinschmidt tanárnővel élvezhettük. Az informatika terembe lépkedve felállt a pódiumra, és lecsapta a naplót. Utána kullogott a két segítője. Isti (végzős, Zsófi osztálytársa) vihogva intett nekünk, aztán a tanárnő figyelmeztette, hogy amennyiben nem vakarja le a vigyort a fejéről, a szertárban marad pakolni,ezek után komoly arckifejezéssel próbálta leraknia laptopot az asztalra. Elképedve néztem a mellette álló srácra.  Fekete, „Chill out!” feliratú pólót viselt, háromnegyedes farmert és tornacsukát. Fölfelé fújva próbálta elszabadult tincseit elhajtani a szeme elől. Ő volt,aki bámult tegnap. Átnyújtotta a tanárnőnek a halom papírt, amit szállítani kellett, aztán összefont karral megállt, és a zöldeskék szempárja megállapodott rajtam. Zavartan lesütöttem a szememet, és elpirulva fordultam a hozzám folyamatosan szövegelő Fiorhoz.

-Téged néz! – csapkodta a vállam izgatottan, én meg suttogva rászóltam, hogy ne verjen már!

-Gyerekek, pár perc! Istvánnal el kell intéznem pár dolgot! – jelentette ki a tanárnő, a többiek meg úgy értelmezték,hogy „a tanárnőnek dolga van,ergo szabad óra”. Pár perccel később felpillantottam, pontosan az engem leső szemekbe. Elkaptam a fejem,mert arra eszméltem, hogy Asai a nevemet üvölti.

-Szedd már le a hátamról! – csapkodta Fior vádliját háborodott tekintettel Asai. A szülők sokszor azon aggódnak, hogy a suliban milyen borzalmas dolgokat művelünk. Holott az idő nagy része konkrétan erről szól, például, hogy egymás hátán lovacskásat játszunk. Mivel az infó terem az alagsorban van, a tanárnő ordítva kiparancsolt minket, azon érvvel, hogy István a mulatozásunk miatt nem tud figyelni. Gyanítom,hogy a tanárnő gondolatait zavarta a tivornyázás.

Az iskoláról tudni kell,hogy a pincében van a leghűvösebb. Amint megindultunk kifelé az ajtón,akár egy állatcsorda, egymás után dőltek el az emberek a hideg kőpadlón. Fiort felrángattam, és a táskáját alágyömöszölve hagytam tovább fetrengeni Asai ölében. Aki mondjuk törökülésben ült, és meditálni szeretett volna (elvileg), azonban Fiort ez nem sűrűn érdekelte. Baki galád módon odament… nos, a nevét nem tudom. Tehát odament az engem mustráló fiúhoz, és a suli pincéjéről szóló horror történetekkel gazdagította műveltségét. A vállamat vonogatva kihalásztam a táskámból a kakaós csigámat (a másik kettőt Fior és Ákos pusztította el). Lábakon és kezeken átlépdelve, letelepedtem Fior mellé, majd eszegetni kezdtem. A mobilomat előhúztam a farmerem zsebéből, azt követően csináltam pár képet a kidőlt osztályról. Így, visszanézve, úgy néz ki,mint egy tömeggyilkosság helyszíne.

A teremből hatalmas ordítás hallatszott,Isti meg a röhögéstől vöröslő fejjel lépett ki az ajtón. Aztán a srác vállát megpaskolva, aki épp Bakival nevetett valamin,átléptek vagy ráléptek a fetrengőkre, és felbaktattak a lépcsőn.Baki furcsa mosollyal az arcán ült le mellém, én meg villantottam rá egy csokis mosolyt.A kivételesen nyugis infó után következett a kémia. Fábián tanárnő derűsen sétált be a terembe, kezében egy kartondobozzal.

-A mai órán a kálium-permanganát oldódását mutatom be nektek! Kérnék két diákot, aki a segítségemre lesz! – tette le az asztalra a dobozt, utána mindenféle kémcsöveket és lombikokat pakolt ki belőle.

Miután akkora túljelentkezés volt a posztra, hogy segítsünk a tanárnőnek, ő kezdett körbepásztázni a teremben áldozatok után.

-Fanni és Szebi! – mosolyodott el a tanárnő, ami akár még bíztató is lehetett volna. Viszont ebben az esetben azt jelentette, hogy „gyertek nyugodtan, úgyis felrobbantok mindent!”. Fanni rémült arccal nézett vissza ránk, mikor kisétált a táblához. Szebi meg előguberálta a hátizsákjából a napszemüvegét védelem céljából.

-Miért van rajtad napszemüveg?- érdeklődött a tanárnő Szebit kémlelve, aki fekete lencsék mögül nézelődött,közben meg vizet öntött egy átlátszó lombikba.

-Mert nem akarok meghalni. – felelte a (szerinte) logikus választ Szebi,mire mindannyian felnevettünk. A tanárnő értetlenül rázta a fejét, aztán Fanni kezébe nyomott egy fehér műanyag kanalat és egy dobozkát, benne lila kristálydarabkákkal.

-Tehát, Fanni az oldott anyagot fogja az oldószerbe rakni. Így jön létre az oldat.– kommentálta előre a történéseket a tanárnő. Fanni remegő kézzel belenyúlt a tégelybe, és félkanálnyi kálium-permanganátot kikapargatva a Szebi által tartott vízzel teli üvegbe szórta. A víz azonnal lilára színeződött, mi meg megtapsoltuk a két túlélőt.

Máskülönben, szegény tanárnő azt hitte a kísérlet kap ekkora ovációt, de mindegy.

Mivel idén szeptember elseje csütörtökre esett, a mai nap minden diák a meg kell őrülni,még tart a nyár elképzelés alapján parádézott a suliban. Az órarendünkben a pénteki nap a legszerencsésebb, öt óránk van. A duplakémia után már csak egy irodalmat kellett kibírnunk, ahol Ráday tanár úr a felvilágosodásról olvasott fel nekünk. Már mindannyian a hétvégénket tervezgettük, erre totálisan bealtat minket. Bágyadtan kaptam fel a fejemet,mikor egy pillanatra abbamaradt az olvasás. A tanár úr összeráncolt szemöldökkel nézett Ábelre.

-Fiam! Mégis miért használod a telefont órán? – botránkozott meg teljesen, én meg Fior vállába fúrva próbáltam visszatartani a nevetésem. Ábel pár másodpercig gondolkozott egy frappáns válaszon, aztán zárolva a telefonját megszólalt:

-Csak megnéztem a Wikipédián a Felvilágosítást! – közölte komoly arckifejezéssel, mire az egész osztály egy emberként nevetett fel. Tudniillik mi a Felvilágosodásról tanultunk. És kicsöngettek.

Fiorral egyszerre ugrottunk fel a padból, aztán egymást majd’ fellökve rohantunk le a lépcsőn. A legtöbb osztálynak pénteken hat esetleg hét órája van,ezért az egész folyosó kongott. Nevetve vártam Fiort a lépcső alján, mert úgy döntött, ő fenekén ülve, ugrálva fog lejönni a lépcsőn. Nos, a tapasztalata az lett, hogy nagyon fáj tőle az ember hátsója.

Fél órával később Fior szobájában festegettük a körmünket, ő kékre, én vörösre. Sokáig néma csendben ültem, amíg ő mindenféléről locsogott, végül félbeszakítva saját magát, csendben méregetett.

-Miért nézett?- kérdeztem magam elé suttogva. Nem kellett mondanom, hogy ki és mikor. Tudta ő nagyon jól. A körmeit vizslatva tanakodott, és úgy tűnt, nem fog választ adni a kérdésemre.

-Biztos észrevette, hogy nincs rajtad smink. Megdöbbentette a látvány. – bazsalygott,mint a vadalma. Amint kimondta, abban a pillanatban felpattant a szőnyegről és rohanni kezdett. Jól is tette, mert egy párnával rohantam utána. Amint elkaptam a lábát,elterült a fürdőszobában, én meg ütlegelni kezdtem a Gru-s huzatú kispárnával. Amikor teljesen elfáradtam, nevetve dőltem mellé, puszit nyomva a kimelegedett arcára.

Otthon senkit nem találtam, úgyhogy a hűtőből szerzett epres joghurtommal vonultam fel a szobámba. Hiszen leckét nem kaptunk, ezért tanulnivaló sem volt, gondoltam lazítani fogok. Átöltöztem itthoni szerelésbe, ami annyiból áll, hogy „I <3 Paris” pólóban és fehér farmersortban kiülök napozni az erkélyre. Kivittem magammal a laptopot és a könyvet. Utóbbit nem tudom miért, ugyanis tudtam, hogy úgysem fogok olvasni. Amíg a gép betöltött, csipogott kettőt a telefonom. Snapchaten jött értesítés, hogy valaki felvett. Rányomtam az ikonra, és éreztem, hogy a nevet olvasva a szívem természetellenesen kezdett verni. Rögvest rámentem az üzenetküldésre, ( azt kérdeztem?Ki vagy Luke97?) aztán már jött is a válasz. Egy kép formájában,amihez ennyit fűzött.: Hátha így felismersz. A tenyerembe temetve az arcomat nem bírtam abbahagyni a vigyorgást.

Tiaa26 : Fel J

Luke97: Tudod, elég romantikus dolognak tartom, hogy jó barátodtól kipuhatolóztam a nevedet.

Tiaa26: Baki?Az árulója..Mit szeretnél?

Luke97:Én ugyan semmit.

Tiaa26:Hűűha.

Luke97:Ez annyira szokatlan?

Tiaa26:Te megkerestél Facebookon is?

Luke97: huszonegyedik század.:D

Facebookon gondolkozás nélkül visszajelöltem Bender Levente Luke-ot. Volt bennem annyi lélekerő, hogy nem kezdtem el azonnali a képeit nézegetni, hanem megírtam neki,hogy inkább Facebookon zaklasson.

Közben remegő kézzel írtam egy üzenetet Fiornak. Ami körülbelül ennyiből állt.:Uramisten! Vaaa..Fior.Itt vaaan!

Nem csoda, hogy szerencsétlenre a szívbajt hoztam. Azonnal válaszolt:

Fior: MI TÖRTÉNT?

Tia: Megkeresett.

Fior:KI????

Tia: Nyugi mar, Luke. Aki nezett…uristen.

Fior: Vaaa. De kiraly*_*

Tia: Fior.

Fior: Tia.

Tia:Sokkot kaptam.

Fior: Tudom,nagyon jol tudom. Csak ne pattanjon el megint a szemedben az ér.

Rendben, ezt az emléket fontosnak tartom leírni. Amikor két éve Krétán nyaraltunk két megrázó élményben is részem volt. Az egyik, hogy a görögök felettébb higiénikusan szennyvízzel locsolnak. Mivel orvos-családban élek, számunkra fontos az, hogy egészségügyileg megfelelő dolgok vegyenek körbe. Ezért olyan érzésem volt, mintha Párizsban, a csatornahálózatban járkáltam volna. Kettő az egyben akció. A másik, jóval lesújtóbb élményem akkor történt, amikor kimostam a cipőmet ,– nem ez volt a felkavaró momentum- mivel aznap a sivatagban vörös színre váltott a fehér gumitalpa. A cipőm már több órája száradt kint, a nővéreimmel, akikkel egy szobába kárhoztattak minket a lefekvéshez készülődtünk, amikor is Fanni felsikított, hogy ott van a cipőmben egy kabóca. Tudjátok az mi? Egy patkány méretű, ciripelő, undorító, csótányra hajazó bogár. Kicsit térjünk el a tárgytól. Nagy felháborodást keltett bennem, hogy a Mulan című mesében Mulannak kabócája van. Ott a kabóca egy cuki, kicsi, színes bogár. Szóval, ezek után rám szólt, hogy még most vegyem ki onnan a négylábút ( négy lába van, asztal de nem szék?), mert holnapra kikel a cipőmben még ötezer ilyen. Ezt követően a testvérem telefonjával kimerészkedtem a tolóajtón az erkélyre. Közben Fanni, hogy lelket öntsön belém, mögöttem állva, szigorúan a tolóajtótól két méterre osztotta az észt. Óvatosan megpöcköltem azt a cipőt, aminek új lakója lett, de erre a kis lény átszaladt a másikba. Itt kezdtem igazán megrémülni. Ekkor a már felszabadított egyik párral megütögettem a lábbelit, mire a kabóca …a tolóajtó felé, amit addigra kedves nővérem bezárt. A bogár az ajtó résébe fészkelte magát, ezért se be se ki nem tudtunk jönni. Ekkor hát hívni kell a megmentőt, ki mást?: ANYÁT. Szerencsére a telefon nálam volt, ezért rögtön tudtam tárcsázni,mire anya félkómásan kitrappolt az erkélyre, amely a velünk szomszédos ház tetején volt. Sipítottam neki, hogy segítség, mire ő hálóingben futni kezdett, én meg a cigizőknek kirakott székre állva Candy Crush-sal ütöttem el az időt. Fanni és Zsófi,- aki addigra végzett a fürdéssel-, röhögve szemlélték az eseményeket. Anya megérkezett, a kabóca meg felém közeledett. Ekkora kihasználta az alkalmat Anyci, és kisurrant hozzánk… a Krétán vett vadonatúj Conversemmel. Ezek után a kabóca és Anyu gigászi összecsapása történt meg, amit nem mesélek el, mert nem volt oly emberfeletti. A lényeg, hogy kabóca úr egy óvatlan pillanatban közeledni kezdett a lábamhoz, mire anya kivasalta a cipőmmel. A nemes nővéreim ezek után kijelentették, hogy ők még ilyen riadt arcot, tekintetet soha nem láttak, ha felvették volna, már rég a megosztókon lennék a sztár. Erre a remek  elméletre annyi volt a válaszom, hogy a préselt kabóca nem mutatna olyan jól az albumomban, mint az őszibarackfa levelei. És reggel úgy keltem, hogy azt hittem, én vagyok  a Terminátor. Most már értitek, hogy Fiornak ez miért volt egy galád megszólalása.

Ezek után hagyta, hogy tovább beszélgessek Luke-kal, akivel egy idő után nem voltam kimért. Pár órával később ( még mindig beszélgettünk), hallottam, hogy feltépi Bálint a bejárati ajtót.

-Szia Dorka!- ordibált fel nekem az öcsém, aki valószínűleg azt hitte, az elmúlt egy nap alatt megsüketültem, és azért kell ekkora decibellel kiabálnia, hogy még a süketek is újra képesek legyenek hallani.

Mielőtt lementem volna üdvözölni minden családtagomat, aki csak megérkezett, írtam Luke-nak.

Tia:Vársz egy picit?

Luke: Én várok. J

Tia: J

Határtalanul boldogan öleltem át anyát, aki kissé furán méregetett. Nem tudta eldönteni, hogy minek örülök, végül betudta annak,nekik. Igen,szerintem is jobb,ha így gondolja.

-Mi volt ma a suliban? – kezdett a táskájából almákat kipakolni, aztán egyet a kezembe nyomott, erősen azzal a szándékkal, hogy egyem meg.

-Elaludtam, Bakival késtünk és Fábián ma sem robbantotta fel minket. – ecseteltem aprólékosan, ami csak az eszembe jutott arról, miként telt a mai nap. Természetesen nagyon nem azon örvendett a fejem,hogy túléltük a vegyészkedést.

-És minek örülsz ennyire? – kérdezte, enyhén aggódva a szellemi egészségemért, mikor már két percre fülig érő szájjal harapdáltam az íztelen gyümölcsöt. Anyának megszállottsága, hogy minden második nap a Tescoba jár, mert akkor vannak a „tuti akciók”. Most is büszkén mutogatta nekem, hogy nyolcszáz forintért micsoda remek buborékfújó szettet vett. Éljenek az örökifjak!

A henger alakú dobozok, amelyeknek a tetején Spongyabob vigyorgott, belőlem is előhozták a gyereket, ezért azonnal felbontottam és anya nagy örömére a lakásban kezdtem fújogatni.

- Csak jó napom van. – vontam meg a vállamat, utána visszatekerve a dobozka tetejét, az asztalra helyeztem, aztán az öcsém fejét megpaskolva (valamiért mindig a lépcsőre ül vonatot építeni) visszavándoroltam a kuckómba.

A laptopom mellett a telefonom őrületes táncot járt a napozóágyon, ahol hagytam. A kijelzőn Baki vigyorgott, mellette Fior, aki a hajából bajuszt kreált magának.

-Sziaaa. – nyomtam rá a fogadás gombra, aztán a kihangosításra. Közben elhelyezkedtem a nyugszéken, és az ölembe vettem a gépemet.

-Szia. Hétfőn elvigyünk? – szólt bele a telefonba, miután nem mocorogtam többet.

-Ha elalszom, inkább mássz be az ablakon. – jelentettem ki,ezzel egyértelművé téve, hogy szeretnék velük utazni.

-Megjegyeztem. - röhögött fel, mire én is elmosolyodtam.

-Hé! Te kiadtál engem Luke-nak. – váltottam át egy másik témára, mert egy árulót meg kell büntetni.

-Mit érdemelek ezért? – sóhajtott hatalmasat, mert szerintem elképzelte, hogy Fiorral és Asai-val mennyire megfogjuk szívatni.

-Majd meglátod. – titokzatoskodtam. Az igazat megvallva, úgy gondoltam nem jár megrovás.

Ezek után még beszélgettünk volna, ha Asai nem üvölt bele a telefonba, hogy „Mata ne!”, és ezzel nem süketíti meg Bakit és engem. Azt nem tudom, hogy miért teszi őt boldoggá, hogy japánul ordít a PS-játék közben.

Miután már esteledni kezdett, inkább az íróasztalomhoz telepedtem le, aztán hallottam, hogy valaki ismerős léptekkel feljön a lépcsőn, aztán benyit. Rutinmozdulattal rányomtam a piros x-re a képernyőn, és mosolyogva integettem Zsófinak.

-Mi volt a suliban? – kérdezte. Kár volt, mert az egész napot el akartam neki mesélni – egy kis részletet kihagyva-, úgyhogy fél tízig az ágyamban gubbasztva regéltem neki a nap eseményeiről.

A beszélgetésünknek néha félbeszakította, hogy Fior, Baki, Asai, Luke és egyéb emberek állandóan üzenetekkel bombáztak.

-Na, hagylak aludni. Ne maradj fent sokáig! Holnap feleltek!– kászálódott ki az ágyamból, aztán behúzta maga mögött az ajtómat, és kiment. Jobbra döntött fejjel néztem utána, ugyanis péntek este volt. Nem érdekes.

Tia: Megyek filmet nézni.

Luke: Oké, jó éjt!

Tia: Jó éjt. J

Luke: Akkor holnap.

Tia: Mi lesz holnap?!

Na,erre nem válaszolt. Mosolyogva zároltam le a telefonomat, és töltöttem be a laptopon a Bosszúállók című filmet.  Az egész film nézése közben azon kattogott az agyam, hogy mégis mire számítsak 10 óra múlva, mikor péntek van?